Parádfürdő

Parádfürdő a Mátra északi oldalán, a Parádi-Tarna völgyében fekszik, a Fehérkő, a Jámborhegy és a Kékes csúcsának tövében, a 24-es számú főút mentén, 200 – 250 méter magasan.

A Kossuth út egyenesen átvezet Parádfürdőre. Az út bal oldalán feltűnik az eklektikus stílusú vöröstéglás, fagerendás, egykori Cifra-istálló (Kossuth út 217.) Ybl Miklós tervezte, 1880-ban gróf Károlyi György megbízására épült. Nevét a vörös márvánnyal díszített belseje miatt kapta.

Az épületben 1971-ben Kocsimúzeumot nyitottak.
(Nyitva: ápr. 1-szepte. 30., H-V: 9.00-17.00, okt. 1-márc. 31., K-V: 9.00-16.00, Tel.: 36/355-073).

A kocsiszínben lévő kiállítás bemutatja a kocsi készítés történetét és Kocs község szerepét – hiszen e fontos közlekedési eszköz nevét számos idegen nyelv a magyarból, közvetve Kocs falutól kölcsönözte. A múzeumban megismerkedhetünk a lóvontatta közlekedési eszközök számtalan fajtájával, a szánoktól az egri érsek díszhintájáig. Érdemes megtekinteni a gyönyörű lovakat és az istálló mögötti lovas pályát is. Lovagolni is lehet.

A Gyógyfürdő Kórház épületét (Kossuth út 221.) szintén Ybl Miklós tervezte 1873-ban avatták fel. Itt találjuk a Freskó éttermet is, amelynek falait a debreceni Harangi Jenő táblaképei, pannói díszítik. A képek a magyar őstörténettel kapcsolatos vadászjelenteket és a reformkor Parádfürdőjét ábrázolják. A főépület aulájában kapott helyet a világ gyógyvizeit bemutató Gyógyvízkiállítás. A folyamatosan bővülő gyűjtemény 25 országból származik és jelenleg 600 palackból áll (Tel.: 36/544-819.)

A műút másik oldalán, az Ilona-völgy bejáratánál állt az öreg kocsánytalan tölgy, a Rákóczi-fa, amelynek törzse 926 cm kerületű volt. (Mára kiszáradt, csak a törzse áll.)

A volt Károlyi-kastély földszintes szárnya 1872-ben épült, Ybl Miklós tervezte. Emeleti traktusait neoreneszánsz stílusban emelték 1885-ben. Az épület idegenforgalmi hasznosításra vár. Az arborétum jellegű kastélypark a legnagyobb és a legszebb az egész Mátrában. A völgy hűvös klímájában óriási platánok, fenyők, tölgyek és növényi ritkaságok tenyésznek. A fürdőtelep egész területét a Károlyi család parkosította. A jelenleg kb. 8 hektáros terület 1982 óta védett. Szabadon parkosíttatta. A jelenleg kb. 8 hektáros terület 1982 óta védett. Szabadon látogatható.

Az egykori Erzsébet Szálló, ma Erzsébet Királyné Park Hotel épületét (Kossuth út 372.) 1893-ban Ybl Miklós tervei szerint a német faépítészet stílusában emelték. A parkban Erzsébet királyné szobrát láthatjuk.

Parádfürdő keleti szélén hideg vizes hegyi strandot is találunk.

Hazánk egyik legnagyobb vízesését, az Ilona-völgyi vízesést (8 m) a kastélyparkból déli irányba vezető, Z turistajelzésű aszfaltozott úton kb. 7 km-es gyalogtúrával érhetjük el. Út közben áthaladunk a Sándor-réten (2 km-re), amely a gyerekeknek kiváló játszóterület. A fürdő fölött, a Fehér-tó oldalában van a timsós tó. A gondozott sétányokról szép kilátás nyílik a Mátrára.